Hol tartunk most?

A világiak szerepének erősödése nem jelent az őskeresztény mintákhoz való kizárólagos visszatérést. S habár a bibliai alapok e téren is fontosak, a folyamatnak különböző történelmi okai is vannak:

• Az egyik nyilvánvalóan a paphiány. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a II. Vatikáni Zsinat már jóval a nyugati kereszténységben tapasztalható paphiány kirajzolódása előtt kiemelte és jóváhagyta a laikusok szerepének erősödését.
• A XX. század hanyatlásával a katolicizmus drámai módon elvesztette szerepét a szekuláris világ ideológiáival szemben (felvilágosodás, darwinizmus, szkepticizmus, marxizmus, stb.). Az egyházi vezetés egyik első válasza erre a folyamatra az volt, amikor 1938-ban XI. Pius pápa a ferences Agostino Gemellit küldte el a svájci Sankt-Gallenbe, hogy elnököljön 25 világi katolikus csoportosulás vezetőinek tanácskozásán. Sokan innen eredeztetik azokat az új impulzusokat, melyek a keresztények szerepvállalását kezdték erősíteni a művészetek, a tudományok, a kereskedelem, a gazdaság és a társadalom egyéb területein. A déli féltekén talán még inkább jellemző a vallási pluralizmus, ami elsősorban az iszlám és a különböző pünkösdi mozgalmak térnyerésével egyre erősödik.
• Új irányok jelentek meg a teológiában. Amíg XI. Pius a világiak apostoli küldetését a hierarchia apostoli küldetésében való részesedésként fogalmazta meg, addig a II. Vatikáni Zsinat azt hangsúlyozta, hogy minden katolikus hívő a keresztség és a bérmálás révén részesül ebben a küldetésben. A világi Krisztus-hívők apostolsága az Egyház missziójában való részesedés. Ám több mint ötven évvel a Zsinat után ez a szemlélet a katolikusok tudatában elhalványulni látszik.
• A szexuális visszaélések és a gazdasági botrányok annak szükségességére hívják fel a figyelmet, hogy a püspökök tudatosabban működjenek együtt világi szakemberekkel, így kiegészítve egyházmegyéikért vállalt felelősségüket.
• A katolicizmus pünkösdi vonásainak fokozódása egyrészt a katolikus karizmatikus mozgalmak erősödését jelzi, másrészt arra a pünkösdi tapasztalatra és lelkületre mutat rá, hogy a Szentlélek ajándékait nemcsak egy „elit kör”, a klérus, hanem bármelyik hívő megkaphatja. Nem mehetünk el a tény mellett, hogy egyre nő az egyházban azoknak a száma, akik úgy tekintenek önmagukra, mint akiket a Szentlélek a tanítás, a gyógyítás, az evangélium hirdetése vagy épp a nyelveken szólás ajándékaival látott el.

A világiak szerepének bővülése talán a lelkiségi mozgalmak elterjedésében érzékelhető leginkább. A Vatikán már több mint 120 ilyen mozgalomnak adott jogi státust. Figyelemre méltó, hogy ezeket az utóbbi 100 évben alapították. Sokkal könnyebb azonban dokumentálni e társulásokat, mint egyáltalán kimutatni vagy csak megbecsülni, vajon hány katolikus hívő tartozik hozzájuk vagy tart fenn velük bármilyen kapcsolatot (Bárka, Fokolare Mozgalom, Szent Egyed Közösség, stb.).

Azokat a személyeket sem szabad elfelejtenünk, akik formálisan egyik lelkiségi mozgalomhoz sem tartoznak, semmiféle kapcsolatot nem ápolnak velük, tevékenységük és a hozzájuk kötődő csoport révén céljuk mégis az evangelizáció.

Az Egyházban és az egyházért dolgozók talán legszélesebb körét a lelkipásztori munkatársak alkotják. Ők azok, akik plébániákat vezetnek, katekéziseket tartanak, iskolákban tanítanak, különböző liturgikus szolgálatokat látnak el vagy éppen lelkigondozást végeznek. Egy felmérés szerint az Egyesült Államok plébániáin 1990-ben a lelkipásztori munkatársak 54%-a töltött legalább heti húsz órát szolgálatában, arányuk 2005-ben már 66% volt.

Lássunk néhány további tényt az Egyesült Államokra vonatkozóan. Püspöki karuk 2005-ben Az Úr szőlőjének munkatársai címmel kidolgozott egy dokumentumot az egyházi szolgálatban álló világiakra vonatkozóan. Ebben az évben már 31.000 „laikus egyházi szolgálattevő” dolgozott az USA katolikus plébániáin. Ez a szám 1990-ben még csak 22.000 volt. Érdekes összevetés, hogy ugyanebben az időszakban a papságra készülők száma csaknem 6000-rel csökkent (49.000-ről 43.000 főre). 500 és 600 között van az USA azon plébániáinak száma, ahol nincs helyben lakó lelkipásztor, így világi Krisztus-hívő látja el a plébánia koordinálásának feladatait. S még néhány figyelemre méltó számadat: az egyházban szolgáló laikusokat munkaterületük szerint különböző kategóriákba sorolták (kórházak, egyetemek, börtönök, repülőterek, stb.), közülük a zenei szolgálatot vállalók „egyesülete” 8500, a katolikus köznevelési intézményekben szolgálatot teljesítők „egyesülete” pedig 5466 tagot számlált 2005-ben. Mindeközben 20.000 fő képzése zajlik, s ez a szám hatszorosa annak, ahányan papságra készülnek az Egyesült Államokban. Ezek alapján elég egyértelmű, hogy mi felé mutatnak a tendenciák. Az európai helyzetképből csak egyetlen tény: Németországban a Volkswagen után a katolikus egyház a második legnagyobb munkaadó.

Kissé megnehezíti a tisztánlátást, hogy a Vatikán a laikus szolgálatokat tekintve hivatalosan csak két kategóriát ismer: „katekéta” és „laikus misszionárius”. Mindenestre II. János Pál megválasztásakor, 1978-ban, egy felmérés szerint a világegyházat tekintve klerikusok és laikusok összesen 1,6 millióan vettek részt az evangelizációban, míg ez a szám 2005-ben (a szent pápa halálának évében) már 4,3 millió fő, akiknek mintegy 90%-a világi Krisztus-hívő volt.

Érdemes egy pillantást vetni a déli féltekére, elsősorban Dél-Amerikára is. Itt azoknak a pasztorális központoknak az aránya, melyek nem plébániák, vagyis nincs helyben lakó lelkipásztoruk, sokkal magasabb, mint az USA-ban vagy Európában. Tehát sok katolikus (ill. bárki), ha kapcsolatba szeretne lépni az egyházzal, ezekben a központokban nem pappal, hanem egy civil lelkipásztori munkatárssal találkozik. S ez a jövőben a fokozódó paphiány miatt még inkább így lesz.

A világi Krisztus-hívőkön belül az egyik legaktuálisabb problémakör az egyházban betöltött női szolgálatok kérdése. Az USA-ban a fent említett 31.000 egyházi munkatárs 80%-a nő. Ez a szám folyamatosan emelkedik. A különböző egyházmegyei feladatköröket tekintve az összes pozíció 48,4%-át nők töltik be.

Más a helyzet a Vatikánban, melynek 2007-ig nem volt olyan hivatala, aminek vezetését nőre bízták volna. Sőt, 1952-ig a Kúriának egyáltalán nem volt női munkatársa! Az áttörést a 2004-es év jelentette. II. János Pál ekkor nevezett ki egy szalézi nővért a Szerzetesi Kongregáció vezetőségébe. Ugyancsak 2004-ben nevezte ki a Harvard Egyetem jogi karának professzorát, Mary Ann Glendont a Pápai Társadalomtudományi Akadémia elnökévé. Ő volt az első nő a történelemben ilyen poszton. Mindezek a folyamatok egyértelműen jelzik, hogy az egyházi rend szentségétől eltekintve a katolikus egyházban végzett szolgálatok egyre inkább „női munkává” válnak.

Mit hoz a jövő?

Szinte biztos következmények

Az internet térhódításával a temérdek információ lassanként befogadhatatlanná válik, így a hivatalos egyházi vezetés már nem tudja ellenőrizni a hitre és az egyházra vonatkozó tartalmak helyességét és hitelességét. Amilyen mértékben életre kel a világiak aktivitása a kultúrában és a közéletben, úgy válik egyre átláthatatlanabbá a világhálón (főként pedig a közösségi oldalakon) terjedő „evangéliumi üzenet”. Hogyan lehet úrrá lenni ezen a zűrzavaron? A világiak apostoli tevékenységének „függetlensége” ezen a téren egyre bizonytalanabb lábakon fog állni a jövőben. Nehéz lesz meghúzni az egyház iránti felelősség és a függetlenség határait.

Habár fontos, hogy egyre több nő vállal feladatot és felelősséget az egyházban, könnyen áteshetünk a ló másik oldalára. Többen tartanak is az egyház elnőiesedésétől. Ha végignézünk egy átlagos templom közösségén, megállapíthatjuk, hogy a jelen lévők többsége középkorú, s annál idősebb nő. A jövő nagy kérdése, hogyan lehetne egyre több férfit meghívni és alkalmazni a különböző egyházi szolgálatokra.

További teológiai párbeszéd szükséges a férfi lelkipásztori munkatársak és a fölszentelt papok státusát, személyét és liturgikus szolgálataik megnevezéseit illetően. Segíthetné a tisztánlátást a világi lelkipásztori munkatársak konkrét időszakra (nem pedig határozatlan időre) való kinevezése.

A világiak szerepének bővülése maga után fogja vonni, hogy a fölszentelt papságot az Egyház még inkább szentségi-lelkipásztori felelősséggel ruházza fel, így a világiakban gazdasági és adminisztratív téren még inkább megbízzon.

Valószínű következmények

A jövő egyik nagy kérdése, hogy az egyházban felelősséget vállaló (köztük a teológiailag egyre műveltebb, képzettebb) laikusok milyen politikai, társadalmi erővonalak mentén fognak elhelyezkedni, s milyen pozíciót fognak elfoglalni saját hazájuk püspökeinek nézetei, megnyilatkozásai kapcsán.

Gyorsuló folyamat indult el a tekintetben, hogy ki lesz ill. kit tartanak a katolikus egyház „arcának és hangjának”. Míg világviszonylatban ezt a szerepet (talán még mindig) a pápa tölti be, addig helyi szinten már nem biztos, hogy az adott egyházmegye püspöke ez a személy. Az elkötelezett és hiteles világiak növekvő száma szinte „versenyre hívja” a püspököket e téren.

Az igazi kérdés a jövőben az lesz, hogy az emberek (úgy a katolikusok, mint a nem vallásosak) elfogadják-e hiteles lelki tekintélynek a világi személyt, vagy csak a fölszentelt pap „pótlékának” tartják. Másrészről pedig a civil munkatárs megkapja-e püspökétől azt a tekintélyt és bátorítást, hogy az adott településen pap híján ő képviseli az egyházat. A pünkösdi (kis)egyházak (elsősorban a déli féltekén található nyomornegyedekben és nagyvárosokban) ezen a téren is jóval előttünk járnak.

Az is szükséges, hogy kialakuljon és a köztudatba is átmenjen az a szakzsargon, ahogyan az egyes személyeket elnevezzük (pl. mit is jelent az „egyházi személy” fogalma?). A jövő egyházában egy-egy plébános olyan lesz, mint manapság egy püspök: tudják, hogy fontos személy, még talán ismerik is, de senki sem várja el, hogy napról napra köztük legyen. De vajon mi kell hozzá, hogy úgy fogadjanak el egy világi személyt, mint aki a hivatalos egyházat jeleníti meg az adott közegben? A jövőt tekintve ez azért lesz kulcskérdés, mert 2050-re a Föld lakosságának kétharmada városokban fog élni.

A könyv írásakor a szerző még csak vizionálta, de mi már tanúi vagyunk, hogy a pápa női vezetőket nevezett ki a Római Kúria bizonyos tisztségeire.

A világi keresztények az egyház missziójában a világ megszentelésére kapnak és vállalnak feladatot. Így tehát az az évszázad, melyben a laikus szerepek eddig soha nem látott módon és mértékben terjedtek el az egyházban, alapjaiban változtatta meg az emberi történelmet, mégpedig azért, mert épp e „laikus energia” által lett és lesz szentebb ez a korszak.

A könyv eredeti címe: John L. Allen JR.: The Future Church – How ten trends are revolutionizing the catholic church. Image, New York, 2009. A fenti összefoglaló a könyv ötödik fejezete alapján készült. A szerző amerikai újságíró, Vatikán szakértő. Ő készítette A remény népe című interjúkötetet New York érsekével, Timothy Dolannel 2012-ben.

1962-ben Seattleben tartották a 21. Századi Világkiállítást. Az esemény éppen az űrkorszak kezdetére esett, ami erősen meghatározta azokat a beruházásokat, amik ezekben az években készültek. Ekkor valósult meg a város inkább látványos, mint hasznos magasvasútja, a Seattle Center Monorail, ami 1,4 km hosszan, köztes megállók nélkül köt össze egymással két városrészt, de a város jelképévé váló 184 méter magas Space Needle-t is ebben az évben adták át. Ha a XX. század közepén elképzelt jövő városaira vagyunk kíváncsiak, Seattle mellett érdemes Hollandiában is nézelődni, ahol szintén számos olyan koncepciót építettek fel, ami már a tervrajzokon is szürreálisnak tűnhetett. Egy példa erre a Bolwoningen nevű lakópark, ahol a hagyományos házak helyett úgynevezett lakógömböket alakítottak ki, amelyekben a mai napig laknak. A mostani kutatás viszont nem annyira az épületek formáira, sokkal inkább azok működési megoldásaira, műszaki tartalmára fókuszál, amihez a kiindulópontot a gazdasági, társadalmi, környezeti folyamatokkal kapcsolatos jelenlegi ismereteink adják.

Otthonaink 2050-ben

Bár elsőre úgy tűnhet, hogy 2050 még nagyon messze van, más megközelítésből viszont kevesebb idő van már hátra addig, mint amennyi a rendszerváltás óta eltelt. Az otthonaink várhatóan nagyobb mértékben fognak változni az előttünk álló, mint az elmúlt három évtizedben. Az is igaz ugyanakkor, hogy ez a változás inkább az új építésű lakásoknál lesz látható, ami a meglévő állomány esetében fokozatosan jelenik majd meg elsősorban a lakások funkcionális működésében és nem annyira a külső jegyeiben. A változásokat alapvetően három tényező alakítja.

Demográfia

A következő évtizedekben tovább folytatódik a társadalom elöregedése. A születéskor várható élettartam növekszik, így a társadalom átlagéletkora is, ami a kutatás szerint az ingatlanhasználatban is megmutatkozik. Az idősebb generációnál megjelenhet a közösségi lakhatás igénye. Ez nem teljesen egyezik meg a mai idősotthonokkal, inkább olyan társasházakat jelent, amelyekben a magánélet terei mellett nagyobb szerepet kapnak a közösségi terek és a közösségi szolgáltatások. Életkortól függetlenül várhatóan tovább növekszik az egyszemélyes háztartások aránya, azonban az a trend is velünk maradhat, hogy a fiatalok egyre később hagyják el a szülői házat.

Éppen ezért rugalmasan változtatható méretű épületek jöhetnek létre, ami a különböző életszakaszokban lehetővé teszi – főként családi házaknál – a Lego-szerű egyszerű bővítést vagy átalakítást. Az építőiparban az előregyártott elemek terjedése is ebbe az irányba mutat.

Klímaváltozás

A klímaváltozásnak már ma is érezzük a hatásait, és ez az évszázad közepére még erősebb lesz. Magyarországon az eredeti terv az volt, hogy idén januártól, végül a legújabb változtatás szerint idén júliustól kizárólag a szigorúbb energiahatékonysági követelményeknek megfelelő társasházak kaphatnak építési engedélyt. A trend nemcsak nálunk, hanem a világ többi országában is hasonló irányt mutat, ami például a fűtési módoknál a távhő, azon belül is a geotermikus energián alapuló megoldások elterjedését jelentheti.

Emellett nagyobb szerepet kaphat az épületek tájolása, a jobb fűtési és hűtési technológiák és a közvetlen környezetnek vagy akár az épületek teraszainak / tetejének növényekkel való borítása is. Nemcsak a fűtés, hanem az áramellátás is egyre inkább megújuló energiaforrásokból történik, a tetőn elhelyezett napelemeket kiváltják a napelemes tetőcserepek, de az épületek energiafelhasználásának optimalizálása is hozzájárulhat az energiapazarlás csökkentéséhez.

A kutatás szerint a leendő otthon az energiafelhasználását egy centralizált platformon fogja kezelni, ötvözve a fűtést, az elektromos fogyasztást, a szellőzést és a járművek elektromos töltését. 2050-re a technológia átalakítja az otthonokat energiagyűjtőkké és tárolókká, a munkahelyeken már most is alkalmazott ötletek szabványossá válnak az otthonokban, például lehetővé teszik a nem alapvető berendezések automatikus áramtalanítását, amikor a villamosenergia csúcsáron van.

Technológia

Ahogy az energiahatékonyságnál is látható, a legnagyobb változásokat várhatóan a technológiai fejlődés fogja okozni az otthonainkban.

A lakás egyre több platformon fog kommunikálni a használójával, sőt, akár a benne lakó egészségi állapotát is monitorozhatja. 2050-re széleskörben elterjedhet az okoseszközök közti kommunikáció, ami például a csomagszállítást segítő okos postaládáktól kezdve az épület biztonságának növelésén át a ma is ismert, de még különlegességnek számító más okosotthonos megoldások mindennapi használatához vezet.

Bizonyára lesznek olyanok, akik az esetleges hackertámadásoktól tartva kerülni fogják ezeket a megoldásokat, de ahogy az okostelefonokkal kapcsolatos adatvédelmi aggályokat is felülírták a kényelmi funkciók előnyei, várhatóan az otthonok többségében is alkalmazni fogják ezeket.

Végül egy olyan irányt is meg kell említeni, amit a járvány okozott, de szintén a technológia tett lehetővé, aminek eredményeként 2020-ban szinte egyik napról a másikra milliók életének lett része az otthoni munkavégzés.

Bár feltehetően irodákra a jövőben is szükség lesz, az otthonról végzett munka részben továbbra is velünk maradhat, ez pedig ahhoz vezet, hogy az otthonunkban is új teret kell kialakítani, ami a lakások belső elosztását befolyásolja.

Néhány évtizedes távlatban azt látjuk tehát, hogy továbbra sem fogunk repülő házakban lakni, ahogy az UFO alakú házak helyett is inkább a ma ismert formák maradhatnak velünk. Ami viszont az épületek technológiai megoldásait illeti jelentős változások elé nézünk. És hogy végül mi valósul majd meg ebből? Azt kevesebb mint 30 év múlva megtudjuk.

Érdemes megismerni, felfedezni, lementeni, majd 2050-ben Szegedre látogatni és lecsekkolni 🙂

http://szegedvision.hu

Az Aradi vértanúk tere a püspökséggel, háttérben a Dóm.

A honlapon a képek forgathatóak, a színes pontokra kattintva a technikai vívmánnyal vagy éppen a természeti-társadalmi következményekkel lehet megismerkedni.

A térségi megoszlásban is jelentős változások várhatóak (a World Economic Forumnak készített 2015-ös jelentés szerint):

– keresztény többségű gazdasági nagyhatalom csak az USA marad,

– a muszlim világ súlypontja az ázsiai-csendes-ócáni térségbe (pl. Indonézia) tevődik át;

–India hindu többségű marad;

–Kína és Japán fogja legjobban megőrizni a vallási pluralizmust,

–A kereszténység Afrikában terjedhet gyorsabban;

–Az ateisták száma az amerikai kontinensen és az ázsiai-csendes-óceáni térségben növekedhet;

–A zsidó vallásúak koncentrálódhatnak a közel-keleti és az észak-afrikai régiókba.

A csak egy változatban elkészített előrejelzés mindössze jelzés értékű. Azon a feltételezésen alapul, hogy melyik vallás követői milyen gyorsan tudnak szaporodni, aszerint fogják a világban elfoglalt helyüket változtatni. A migrációt, az áttéréseket, a vallástalanná válásokat nem tartják jelentősnek, ugyanakkor egyértelmű az az előfeltevés, hogy a vallások jövőformáló szerepe nőni fog.

Bővebben itt:

https://www.pewforum.org/2015/04/02/religious-projections-2010-2050/