Gavin D’Costa üzenete

2021. április 2. | Jövőszövő, Világegyházi víziók

Gavin D’Costa napjaink meghatározó teológusa a világvallásokkal folytatott párbeszéd területén.  Görföl Tibor beszélgetett vele és kapcsolta Őt a mi párbeszédünkbe. Köszönjük neki!

Gondolatainak gazdagsága, őszintesége és személyessége nagyra nyitotta a perspektívánkat és a szívünket egyaránt.

GT: Szeretettel köszöntjük körünkben Gavin D’Costát, aki a katolikus teológia professzora a bristoli egyetemen. Szakterülete a kereszténység és a világvallások kapcsolata, az elmúlt években főként a katolikus egyház és az iszlám, illetve a zsidóság kapcsolatával foglalkozott. Nagyon köszönjük, hogy rendelkezésünkre állsz, professzor úr.

Gavin D’Costa: Szívből örülök annak, hogy itt lehetek, szeretettel köszöntöm magyar testvéreimet Krisztusban, és elnézését kérek, amiért nem beszélek magyarul.

GT: Mivel behatóan foglalkozol a világvallások teológiai kérdéseivel, először az szeretném megkérdezni, mit gondolsz arról, hogyan fog alakulni a vallásokhoz fűződő viszony az elkövetkező években és évtizedekben.

Gavin D’Costa: Az első, amit ki szeretnék emelni, hogy ha figyeljük a híreket, és a járványon kívül mással is foglalkozunk, az elmúlt öt évben azt tapasztalhattuk, hogy a vallások közötti viszony kiemelkedően fontos a világ minden tájékán. Ha csak a Közel-Keletet nézzük (és most, a felvétel idején tér vissza Ferenc pápa Irakból), egészen drámai helyzetet teremt, hogy számos keresztényt elűznek a lakóhelyéről. Alapvetően fontos kérdést jelent ugyanitt az iszlámhoz fűződő viszony, amely alapvetően ugyan jó, de radikális muszlim csoportok miatt nagy nyomás is nehezedik a közel-keleti keresztényekre. Összességében tehát a világ különböző részeivel kapcsolatban más-más választ kell adnunk a kérdésre. Egészen biztos például, hogy a Közel-Keleten és Észak-Afrikában az iszlámmal kialakított kapcsolat lesz a legfontosabb. Ha a számadatokat nézzük, világszerte az emberek 31%-a keresztény, 24%-a muszlim, majd a harmadik a sorban a hinduizmus 15%-kal. Éppen ezért szintén égető kérdés lesz az egyház szempontjából, hogyan viszonyulunk a hinduizmushoz és az Indiában hatalomra jutó kormányzati nacionalizmushoz, amely rendkívül hátrányosan érintette az indiai keresztény közösségeket. Világszinten alapvető kérdés lesz tehát a vallásszabadság, mégpedig a keresztény közösségek szempontjából – éppen ellenkezőleg, mint korábban, amikor a gyarmatosítás korában mindig a kereszténység volt a domináns vallás a világ nagy részén. Napjainkban ez a viszony drámai erővel az ellenkezőjére fordul.

A második fontos kérdés, amit kiemelnék, a törvényhozással és a jogalkotással kapcsolatos. A katolikus egyháznak globális szinten szembe kell helyezkednie bizonyos törvénykezési gyakorlattal, olyan szekuláris államok jogalkotásával, amelyek egyre inkább korlátozzák a vallások szabadságát. Az Egyesült Államokban és Európában ez egyaránt hevesen vitatott kérdés. Nem tudom, hogy a ti országotokban mi a helyzet, de globális összefüggésben nagyon is jelen van. Ez nem teológiai probléma, hanem a törvények, a politika és a hatalom kérdését érinti.

Ha kitérhetek az Egyesült Királyságra is, itt az emberek 59%-a keresztény, 4,4%-a muszlim és 1,3%-a hindu. Én egyébként ugyanolyan migrációs folyamatok révén kerültem Angliába, mint oly sok más indiai ember, csak éppen nem hindu, hanem római katolikus vagyok. A brit egyháznak érzékennyé kell válnia arra a kérdésre, hogy mit mondunk a gyerekeknek az iskolában az Angliában létező vallásokról, s hogyan tudjuk nevelni őket úgy, hogy egyszerre tudjanak pozitív és kritikai viszonyt kialakítani ezekkel a hagyományokkal. 

Világszerte meg kellene kérdeznünk a katolikusokat, hogy milyen folyamatok zajlanak a körükben, és én csak két olyan tényezőt emeltem ki, amely kapcsán a katolikus egyház feszültségekre számíthat a közeljövőben, már ami a vallásokhoz fűződő viszonyt illeti.

GT: Ha a szorosabb értelemben vett teológiai problematikát vesszük, mit gondolsz, szükség van-e strukturális változásokra a teológiában vagy az egyházpolitikában ahhoz, hogy árnyaltabb kapcsolatunk lehessen más vallásokkal?

Gavin D’Costa: Ez tényleg fontos kérdés. Én úgy érzem, hogy a katolikus egyház kincsesládán üldögél, amely a katekizmusban foglalt hittani elveket és az egyház társadalmi tanítását foglalja magában. Rendelkezésünkre áll ez a két forrás, amely meg tudná változtatni az egész világot. Az én kérdésem az, hogyan tudjuk mozgósítani a katolikus bölcsességnek és igazságnak ezt a gazdag tárházát, hogyan tudunk segíteni vele az egyszerű katolikusoknak. A legfontosabb strukturális változás az lehetne (persze én tanárként mondom ezt), hogy elkötelezetten és odaadóan tanítanunk kellene a katolikusokat a keresztség és a bérmálás után is. Nem tudom, Magyarországon mi a helyzet, de Angliában 12-13 éves korukban az emberek hitoktatása véget ér, s nagyszerű ügyvédeknek, orvosoknak, a legkülönbözőbb szakembereknek fogalmuk sincs a katolikus tanításról, sem arról, mi a jelentősége a saját szakterületükhöz. Ki a hibás ebben? Hát nem az emberek, mert nem kapnak megfelelő kínálatot. Nem is az egyház, hiszen csodálatos tanítása van. A strukturális kérdés tehát az, hogyan lehet tanítani a katolikusokat hosszabb időn keresztül, hogyan lehet hiteles hitoktatást nyújtani nekik, hogy szembe tudjanak nézni az előttük tornyosuló kérdésekkel, például a vallási sokféleség problémájával (én történetesen ezzel foglalkozom) vagy a társadalmi és szociális kérdésekkel, a politikai kérdésekkel. A katolicizmusnak csodálatos tanai vannak, csak éppen a laikus katolikusok nem ismerik őket. Én Bristolban igen műveltnek számító egyházközséghez tartozom, de az emberek még itt sem ismerik az egyház tanítását. A fő kérdés tehát az, hogyan evangelizáljuk és tanítsuk ezeket a katolikusokat, hogy el tudják vinni a hit fényét azokra a területekre, ahol dolgoznak. Mindegy, hogy tanárok, ügyvédek vagy szemétszállítók. A fontos csak az, hogy kezdjenek végre katolikus fejjel gondolkodni arról, ami körülveszi őket.

GT: Többféle csoportot említettél az imént. Véleményed szerint vannak még olyan emberek és csoportok, akik különleges figyelmet érdemelnének az egyház részéről? Gyakran esik szó például a keresőkről és a spirituális érdeklődésűekről.

Gavin D’Costa: Én állami egyetemen tanítok Angliában, és a diákjaim túlnyomó része nem tartja magát vallásosnak. Mindannyian érdeklődők, és jóindulattal vannak a vallás felé, de a legtöbben kiábrándultak az intézményes vallásból, vagy más okokból fordítottak hátat a vallásnak. Az imént már említettem statisztikai adatokat: a világ lakosságának 31%-a keresztény, 24%-a muszlim, 15%-a hindu, és aztán nagy érdekes adat következik: szintén 15%-ot tesznek ki a szekuláris, agnosztikus, ateista emberek, azok a testvéreink, akik aránya folyamatosan növekszik. Valószínűleg Magyarországon is, bár persze nem tudom, de Európában hatalmas ütemű ez a növekedés. Sok-sok fiatal tartozik ez utóbbi csoporthoz (persze idősebbek is, nem akarom túlhangsúlyozni az életkort). Semmilyen vallási kötődésük nincs, de ettől még a jóra törekszenek, csak nem mindig látják meg az intézményes vallásban. Meggyőződésem ezért, hogy misszió rendkívül fontos kérdést jelent. Nem arról van szó, hogy csupán meg kellene keresztelnünk az embereket, hanem arról, hogy miként tudjuk elvinni másokhoz az egyház világosságát és bölcs tanítását, s miként tudják egyáltalán meghallani az egyház mondanivalóját. A leggyorsabban növekvő csoportot mindenesetre a szekuláris beállítottságúak alkotják, akik között vannak harciasak, mások inkább csak bizonytalanok, de az én tapasztalatom szerint az emberek nagy része mindig kész meghallgatni a jóság üzenetét, azt, amit a jóság mond. Ha meggyőző, szeretetteljes és odaadó emberekkel találkoznak, akkor odafigyelnek. Nem azok a mechanizmusok indulnak be ilyenkor, hogy egy magas beosztású ember mondott valamit, és akkor arra figyelni kell. Másféle kultúrát kell kialakítanunk, és ehhez vannak is mintáink, például a szerzetesség, amelynek keretében az emberek a bölcsesség keresésének szentelik az életüket, és ezért nagy árat is fizetnek. Amikor a szerzetesek megszólalnak, az ember azonnal felkapja a fejét, és a fiatalok is figyelni kezdenek. Angliában, ebben a nagyon vallástalan országban, amely percenként még vallástalanabb lesz, az egyik legnépszerűbb televíziós műsor az volt, amelyben vallástalan emberek hat hetet töltöttek egy bencés monostorban. Mindenki odavolt érte. A nézőknek nagymértékben felkeltette az érdeklődését, és jóindulattal kezdtek viszonyulni a valláshoz, mert nemcsak azzal szembesültek, amit a sajtó szajkóz (persze olykor mi is), hogy a vallás tiltja ezt meg ezt meg ezt, vagyis csak negatív tilalmai vannak. A nézők előtt valami más tárult fel: az, hogy mennyire kreatív, közösségi jellegű és gondolatgazdag a kereszténység, ami a vallástalan emberek és más vallásúak számára is érdekes lehet. De hogy a kérdésedre válaszoljak: a másik csoportot mindenképpen szekuláris, agnosztikus és ateista emberek alkotják, s nekünk meg kell tanulnunk, hogy milyen nyelvezettel tudjuk megszólítani őket.

GT: Ehhez azonban kreativitásra van szükség. Említetted, hogy szeretettel és nagylelkűen kell fordulnunk mások felé, de hogyan lehetünk kreatívak ebben? Meg lehet ezt tanulni egyáltalán?

Gavin D’Costa: Megint csak azt tudom mondani, hogy hatalmas kincsesládán üldögélünk. Itt vannak például a katolikus iskolák, ahol úgy tudjuk tanítani és nevelni a gyerekeket, hogy a következő nemzedékben tényleg meglegyen a kreativitás erénye. Úgy vélem, a kreativitás gyökere a remény és az öröm, amelyek erények és a Lélek ajándékai is egyben. A remény azért fontos, mert ha remény van bennünk, nem engedjük, hogy teljesen elnyeljenek minket a külső körülmények. Ezt láthatjuk most is, a járvány idején: vannak emberek, akik nem tagadják, ami éppen zajlik, nem csukják be a szemüket, de annak adják tanújelét, hogy vannak belső erőforrásaik: a remény. Ami az örömöt illeti: lehet, hogy bennünk remény, de mégis mit akarunk kezdeni a bennünket körülvevő társadalommal? A legfejlettebb gazdaságot akarjuk kiépíteni? Vagy magas életszínvonalat akarunk biztosítani? A katolikus szemléletmód szerint viszont az örömnek az a lényege, hogy igazságon alapuló és tartós békét biztosítunk minden ember együttéléséhez, azért, hogy örömüket lelhessék a teremtésben, és örömüket lelhessék Istenben, aki nekik adta a teremtett világot. Szóval a kreativitás kialakításához az iskoláinkban át kell itatnunk a gyerekek azzal, amire szükség van ahhoz, hogy tényleg katolikus felnőttek legyenek. Nagyon fontos, hogy a gyerekek ismerjék a hitvallást és tudják, mikor mit kell válaszolni a misén. Ez elengedhetetlen, de az is nagyon fontos, hogy szívből szeressék a kultúrát és a teremtett világot, s így egészen természetes legyen számukra, hogy elindulnak más csoportok felé. Rám olyan emberek voltak a legnagyobb hatással, akik egyszerűen a szeretet, a remény és a hit erényének adták tanújelét. Nem kellett értelmi beállítottságúaknak és művelteknek lenniük. Példaként említhetném a saját édesanyámat, aki egyáltalán nem volt képzett, azt mondta, hogy teljesen felesleges teológiát tanulnom, és jobb lenne, ha könyvelőnek állnék, de az életében a hitet, a reményt és a szeretetet tárta elém, s ez arra indított, hogy kreatívan használjam fel a saját tehetségemet.

GT: Bőven lesz miről gondolkodnunk ezek alapján. Nagyon köszönjük!

Gavin D’Costa: Én is nagyon köszönöm, és Isten áldja a résztvevőket. Minden jót!