A 70 tanítvány ünnepe

 

Ajánljuk még figyelmetekbe Adrian Plassnak az alábbi evangélium-parafrázisát, hátha magatokra ismertek ti is…

Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetven tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön még munkásokat az aratásba. Menjetek el! Íme, elküldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal erszényt, se szütyőt, se sarut! Útközben ne is köszöntsetek senkit!”

Ekkor egy a hetven közül felemelé az ő kezét, és kérdé: „Uram, amikor te »sarut« emlegetél, végyük azt mi általános definíciónak, mely vonatkoznék mindennémű lábbelire, avagy csupáncsak a sarut érted vala alatta? Annakokáért kérdezém én eme dolgot, lévén van énnékem egy pár kitűnő túrabakancsom, mely nagyszerű azon cél bevégzésére, amelyre te küldesz minket.”

Minekelőtte annakokáért az Úr válaszolhatott volna, egy másik vágott vala közbe, és emígyen szóla: „Uram, hallja a te szolgád szódat, de lásd meg, Uram a talpaimat borító bőrréteg, valamint a bőrréteg barátom, Fidybus talpán, akivel ama párt alkotjuk, hisz már csecsszopó gyermekként oly közel álltunk egymáshoz, mint ama testvérek… ööö… mondanivalóm feledésbe veszett vala…”

Jézus neheztelvén így szólott: „Valamiféle bőrrétegről szólottál vala, amely a te és ama barátod, Fidybus talpát borítá.”

„Ja, igen. Már ismét itt lőn a fejemben. A talpaimat borító bőrréteg, valamint a bőrréteg ama barátom, Fidybus talpán nagyon hamar elkopand és fájdalmassá válik a durva úton. És ez azon látványt fogja eredményezni, mikoron is két ember egymásra támaszkodva meend az úton bicegvén, minekalatta fájdalmasan emilyen hangok jönnének ki szájukon: »Jaj!«, továbbá »Juj!«, valamint »Aú!«, bármikor is a földet érintenék a mi lábaink, aminek utána azoknak a városoknak lakói, kikhez küldél vala minket, gúnyolódnak majd mirajtunk, amikor mi a nemrég eljött Isten Fiának a hírét hirdetnénk. Emígyen csúfolódnak majd: »Vajon milyenek lészenek az én lábaim, ha eme két bolondéit nem tudta vala megvédeni?« Mester, kérhetjük áldásodat ama ötletünkre, hogy rongyoknak csíkjait tekerjük lábaim és az én barátomnak, Fidybusnak lábai köré? Hiszen, a rongynak csíkjai jó távol állanak a szandál szótári definíciójától. Nemde?”

És lőn, hogy minekelőtte a lábbelikről szóló kérdések bábeli zűrzavara uralkodhatott volna el, Jézus felemelé az ő kezét és emígyen szóla: „Álljunk csak meg egy pillanatra! Hadd fejezem ki magamat világosan! A »se sarut« annyit jelent, hogy semmi se legyen a lábatokon. Értitek?! Semmi! Se túrabakancs, se bőrszíj, se teniszcipő, se gumicsizma, se surranó, se görkorcsolya, se gördeszka, se semmi más, amit én a szó legszélesebb értelmében sarun értek. Felfogjátok végre! Nagyszerű! Akkor kiküldelek benneteket kettesével, és…”

„Ööö, bocsáss meg Uram!”

„Igen, Tamás?”

„Utalván ama parancsodra, hogy kettesével utazzunk…”

„Igen?”

„Ööö, senki sem kíván Tribbiéllel menni.” 

Ennekokáért kérdezé az Úr: „És miért nem kíván senki sem Tribbiéllel menni? Nekem úgy tűnik ki, mintha minden rendben lenne vele.”

„Egy kicsit furcsa, Uram.”

„De hisz mindannyian furcsák lennénk! Én pedig továbbra is azt mondom, párosával menjetek. És veled ki meend, Tamás?”

Tamás morogván válaszola: „Velem sem akara senki sem jőni, Uram. Már az általános iskolában sem választott senki.”

„Hát, amint azt tudod, Tribbiél választhat téged.”

„Kétlem.”

„Nos, akkor kérdezzük meg őt. Tribbiél, akarnál csatlakozni Tamáshoz?”

„Igen, Uram, de meg tudnád kérni őt, ne légyen annyira negativisztikus?! Akár Fülesnek is elmehetne.”

„Tamás, képes lennél erre?”

„Nem hiszem, de megpróbálom.”

„Nagyszerű”, mondá az Úr. – „Végre folytathatnánk. Kiküldelek benneteket kettesével és…”

 „Parancsoljad meg, Uram Tribbiélnek, hogy ne légyen olyan furcsa! Lenne bennem szándék arra nézve, hogy pozitívabb legyek, ha ő…”

 „Intézzétek el egymás között! – mondá erre az Úr. – Aggódnék. Ez az egész eset egyre jobban emlékeztet engem egy cserkésztalálkozóra, mint az Isten Királyságát építendő parancsra.” Itt rövid szünetet tarta. „Most pedig megismételném parancsolatomat, hogy menjetek ki párosával, és ne vigyetek magatokkal se erszényt, se szütyőt, se sarut, és ne üdvözöljetek senkit útközben. Indulás!”

Ekkor azonban egy a hetven közül felemelé az ő kezét, és megkérdezé az Urat, vajon magával vihetne-e egy kis arctörlő kendőt, és ez felbátorítá a többit. Egyik megkérdezé, magával vihetné-é személyes toalettjét, mely nagyszerűen elfér a köpenye zsebében, melyet édesanyja varrott vala rája. Egy másik engedélyt kére egy kis plüssállatka magával vitelére, mely nélkül nem érzé magát biztonságban, míg egy másik arról kérdeze, hogy ha az Úrral magával találkozna az úton, akkor őt sem kell üdvözölnie? Ezeket pedig számtalan ostoba kérdés követé vala.

Az Úr csendet kére és mondá: „Nos, úgy látám, nem fogtátok fel, miért küldtelek benneteket ki. A lényeg nem az, hogy mindenféle tárgyakat csempésszetek a ti táskáitokba, azon ócska kifogásra hivatkozván, hogy a plüssállatok az értelmező kéziszótár meghatározása szerint nem tartoznak a saru fogalma alá, hanem sokkal inkább az, hogy tőlem függjetek. Megértitek ezt végre!? Se szütyőt, se tarisznyát, se sarut, se játékmacit, se hitelkártyát, csak menjetek!”Ezeknek utána hosszú csend következék, és az Úr már azt hitte, hogy végre tényleg menni készülnek, amikor egy tanítvány zavartan felemelé az ő kezét.

Jézus összehúzott szemöldökkel nézett a kéz tulajdonosára.

„Igen?”

„Ööö, csak arra akarnék reagálni, hogy ne vigyünk magunkkal szütyőt, Uram.”

„Igen?”

“Hát, ööö, őszintén megvallva, én nem tudom, mi az a szütyő, és ööö, aggódnék, hogy tudtomon kívül ööö, mégis szütyő lenne nálam. Úgyhogy azt gondolám…”

Hallván ezt a többi hatvankilenc hangosan gúnyolódni kezde nevetvén és sírván:

„Jaj, te idióta! Nem tudod, mi az a szütyő? Azt mindenki tudja, mit jelent. Röhej.”

Ekkor Jézus fogait csikorgatván mondá: „Nagyon jó, ki tudná megmondani, mi az a szütyő?”

És ekkor a hatvankilenc önbizalma elszálla. Egy találgatni próbált, hogy talán a szütyő az leend, „amit egy játékban használánk.”

Jézus fejét rázta és megkérdezé: „Rendben, ki nem tudja, mi lenne az a szütyő?”

Mind a hetven felemelé az ő kezeit.

Jézus sóhajta egyet, és elmosolyodván magában mondá: „Rendben, vegyetek le mindent a lábaitokról! Kezdem elölről az egészet…”

 

Ha valaki név szerint is megszólítaná őket, íme a hagyomány szerinti névsor:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Hetven_tanítvány