Második találkozás
Hogyan élünk egyházként 2030-ban?
Ez a kérdés ültette a gépeik elé a résztvevőket 2021 január 16-án. Sokunkat a székünkbe szegezett, többeket mozdulásra késztetett a 4 inspiráló gondolatébresztő és az azt követő kiscsoportos párbeszéd. Ebből szeretnénk kicsit visszaadni. Az előadások videói külön bejegyzésben találhatóak.

Az Egyház2030 párbeszéd-sorozat a második alkalmához érkezett. Több mint ötvenen vágtunk neki: világi nők és férfiak, házaspárok, diakónusok, szerzetesek, papok, püspökök, Isten sokszínűséget hordozó, zoomban összesereglett népe. Az alapkérdések közül a Hogyant? állítottuk magunk elé. A felütéshez Jókai Anna szavait hívtuk segítségül: “A hova nem rajtunk áll. A miért az Isten titka, a hogyan a mi szabadságunk.” A “hogyan” szabadságában a párbeszéd lehetőség és egyben kényszer is, ha nem csak a saját hangunkat szeretnénk hallani.
“Beszéljünk a hogyanról! Engedjük, hogy Isten Izajáshoz intézett szavai szóljanak hozzánk: Jöjjetek, beszéljük meg! Merjünk álmodni!” (Ferenc pápa: Álmodjunk együtt, 18.o)
A világegyház tágasságából Tomáš Halik videóüzenete adta meg az alaphangját a napnak. A cseh pap és teológus az egyház három modelljét vázolta: a zarándok egyház, az egyház mint a bölcsesség iskolája, az egyház mint tábori kórház. Halik leszögezi: “Úgy vélem, az egyház jövőjének döntő kérdése, vajon az egyház úgy tekint-e magára, hogy csak a tagjaiért létezik, vagy pedig a hívők közösségeként felfogott egyház minden emberért van.” A teológus ráirányította a figyelmünket a növekvő számú keresőre is.
“Keressük a keresőket! Keressük az embert, aki Istent keresi!”
Beer Miklós püspök atya a lelkiség felől közelített, szervesen illeszkedve T. Halikhoz. A jövő egyháza nem mehet el az ember mellett, hisz így követi alapítóját, aki “szerette a szegényt, a beteget, a kitaszítottat és a bűnöst, nem ment el részvét nélkül semmiféle ínség mellett” – ahogy az egyik eucharisztikus imádság prefációjában valljuk. A Krisztust megjelenítő élet, az együttérző élet, ez minősít minket emberré.
“Legyünk jelen a mindennapi élet ezernyi kapcsolatában, osztozzunk az emberek mindennapi életében.”
A lelki alapokra szellemieket rakott Gájer László a Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető tanára. Három toposzt kínált amely az egyház jövőjét befolyásolja: Az első: Isten hallgatása a nyugati mainstream gondolkodásban és kultúrában. A második: az oázis szerű megőrzése a hitnek, morálnak, kultúrának az un. benedeki opció. A harmadik: A periféria tapasztalat. Európában a perifériára kerül a kereszténység. Az általunk perifériáknak nevezett Déli féltekén növekszik. Ferenc pápa a perifériára szegezi a tekintetünket.
“Egy új korszak kezdetén vagyunk, ahol sokszor még a szavaink is hiányoznak.”
Tereza Worowska gyakorlati oldalról közelítette egyházi életünk jövőjét. A közelmúltból és Lengyelországban megélt és megfigyelt példákból merített. A hit továbbadásának nehézségei közül kiemelte a nemzedékek közötti rést, valamint az egyensúlytalanságot és szétszakítottságot a tanítás és a hit megélése között. Szenvedélyesen kereste velünk a hit élményszerű továbbadásának kreatív útjait a katekézisben és a kisközösségekben.
“Nem hagyhatjuk abba a hívást. Magyarország tele van emberekkel, akiknek nem szóltak.”
Az előadásokat befogadó zoom-páholyokból a műhelyekbe léptünk át, és három különböző kiscsoportos ülésben kerestük: 1. Mit üzennek az előadások nekünk? 2. Hogyan képzeljük el a jövő egyházának hogyanját? 3. Mi mindent kell elkezdeni vagy épp abbahagyni ahhoz most, hogy ezeket a jövőképeket elérhessük? Álmoknak, reményeknek, fájdalmaknak, felvetéseknek teret adó beszélgetésekben, igaz találkozásokban lett részünk. Kerestük a szavakat, a cselekvéseket, egymást, közös jövőnket. Sokféle vízió közös pontjai külön figyelmet érdemelnek. Az Egyházi Fejlesztők csapata igyekszik mindezt közös kinccsé tenni.