Válság idején szokásos működési módunk kizökken a megrázkódtatástól. Ilyenkor felül kell vizsgálnunk és átformálnunk szerepeinket, szokásainkat, hogy jobb emberként kerüljünk ki a krízisből. Egy válság mindig megköveteli, hogy teljes énünk legyen jelen, nem hátrálhatunk meg, nem húzódhatunk vissza régi gyakorlatainkba és szerepeinkbe. Gondoljunk a szamaritánusra: ő megáll, odamegy, cselekszik, belép a sebesült ember világába, bevonódik a szituációba, a másik szenvedésébe, és ezáltal új jövőt teremt.

Válság idején szamaritánusként viselkedni azt jelenti: hagyom, hogy hatással legyen rám az, amit látok, tudva, hogy a szenvedés meg fog változtatni. Mi, keresztények ezt úgy mondjuk, hogy felvesszük és magunkhoz öleljük a keresztet. Amikor magunkhoz öleljük a keresztet, bizakodva, hogy új élet fakad belőle, ez bátorságot ad ahhoz, hogy véget vessünk az siránkozásnak, cselekedjünk és szolgáljunk másokat. Így tesszük lehetővé a változást, amely csakis részvétből és szolgálatból sarjadhat ki.

Vannak, akik a válság okozta szenvedésre vállrándítással felelnek. Azt mondják: “Isten ilyennek teremtette a világot, úgyhogy ilyen és kész.” Csakhogy az efféle reakció helytelenül statikusnak értelmezi Isten alkotását, holott az dinamikus folyamat. A világ szüntelenül teremtés alatt áll. Pál ezt mondja a teremtésről a rómaiaknak írt levele 8. fejezetének 22. versében: “az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig”.

Isten szakadatlanul velünk mint partnereivel együtt akarja megteremteni a világot. Már a kezdetektől fogva hívogat bennünket, hogy csatlakozzunk hozzá békés időkben és válság idején – mindenkor. Nem úgy van, mintha ezt az egészet szépen becsomagolva és lepecsételve átnyújtotta volna nekünk, mondván: “Tessék, itt van neked a világ.” 

A Teremtés könyvében, a Genezisben Isten azt parancsolja Ádámnak és Évának, hogy legyenek termékenyek. Az emberiség felhatalmazást kapott a változásra, az építésre: uralja úgy a teremtést, hogy jó értelemben alkosson belőle és vele.

Az elkövetkezendők tehát nem holmi láthatatlan mechanizmustól függenek, olyan jövőtől, amelyben az emberiség pusztán passzív szemlélő. Nem, mi főszereplők vagyunk! Ha kitágíthatom a szó jelentését: teremtőtársak. Amikor az Úr azt kérte, szaporodjunk és sokasodjunk, és töltsük be a földet, ezzel azt közölte: Legyetek a saját jövőtök megteremtői!